<!-- @page { size: 21cm 29.7cm; margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } -->

A House hatalmas sikerének köszönhetően rájött, hogy biztosabb állása van, mint egy átlagos bankárnak, meséli Hugh Laurie los angeles-i tudósítónknak, Patricia Danahernek.

Alig érezhető bármi is a karakterét olyannyira jellemző pokróc viselkedésből Hugh Laurie-n, mikor belép a beverly hills-i Four Seasons hotelbe, hogy interjút adjon a HQ-nak.

Habár kifogástalanul udvarias és illendő a viselkedése, beletelik egy kis időbe mire megnyílik, és láthatóvá válnak a szálak leghíresebb képernyős személyisége, a mogorva Dr. Gregory House, és a bevallottan hangulatember és depressziótól szenvedő színész között.

Mi oka lehet a boldogtalanságnak most, mikor a House 6. évada kerül képernyőre az USA-ban, egy olyan iparágban, mely meglehetősen instabil, és ahol még a nagy sztárok is fizetéscsökkentéssel néznek szembe?

“Bármennyire is szeretem House-t, és ez a legnagyobb áldás, amit bárki kívánhat, ez az egész elég szokatlan. Egyetlen színész sem tudja elképzelni, hogy ugyanazt a karaktert játssza hat éven keresztül.”

“Nemrég hallottam a rádióban, hogy a fizetéssel járó foglalkoztatás átlagos hosszúsága jelenleg három és fél év az USA-ban.”

“Mikor én színészkedni kezdtem, az emberek azért kezdtek bankban dolgozni, hogy negyven évig legyen munkájuk, ha színésznek álltál, az szerencsejáték volt. Olyan furcsa, hogy mára mindez megfordult; hogy nekem átlagosabb a munkám, mint azoknak, akik a biztosítási szektorban dolgoznak.”

“Ez az egész annyira bizarr.”

Laurie épp csak visszaérkezett Londonból, ahol a nyarat töltötte családjával, szakállas, lebarnult, és egészséges.

Ha nem forgat LA-ben, szorgalmasan gyakorol a bandájával egy októberi koncertre.

A motorok, és a zene az, ami a nyugalmat és kikapcsolódást jelentik számára, amire szüksége is van egy ilyen melankolikus karakter mellett.

“Vannak napok, mikor úgy érzem, hogy ez az egész rám telepszik, ez a fajta sötétség, és melankólia, ami a karaktert jellemzi. Habár szeretem, és viccesnek, briliánsnak, érdekesnek, és szórakoztatónak találom, van egyfajta szomorúság és cinizmus benne, ami elől néha nehéz menekülni.

“A zene és a box a menedékem. Ma reggel elmentem boxolni, ez hozzátartozik a kikapcsolódáshoz, és a boxban a gyorsaság nagyon fontos elem. Ezt néha ahhoz hasonlítom, mikor zongorázni próbálok, mikor valami nehezet akarok eljátszani, hogy hogyan lehet gyorsabbá válni.

“A nyilvánvaló válasz az ismétlés, az a tízezer óra, amiről Malcolm Gladwell új könyvében az Outliers-ben van szó, miszerint a relaxáció a lényeg. Az vezet majd a gyorsasághoz.”

“A tehetség és a gyorsaság a lényeg mindenben, amihez a kezedet használod, legyen az bokszolás vagy zongorázás, vagy alkalmanként a színészkedés – ha el tudsz lazulni, és szabadjára tudod engedni a dolgokat, akkor általában könnyebben én gyorsabban megy minden.”

Lenyűgöző az életrajza mint komikus író, és előadó a ’80-as, ’90-es évek brit televíziózásában, mint például, a mai napig népszerű Fekete Vipera. Vajon ő min nevet manapság Amerikában?

“Jon Stewarton. Szerintem szerencsések vagyunk, hogy Jon Stewart korában élhetünk. Ő a legnagyobb Amerikában. Ő a napi nevetésadagom.”

“Még szerintem a Family Guy is fantasztikus. Szórakoztató. Ennyi.

“Nem nézek drámákat. Nem egyszerű nézni, mivel tudom, mi megy a háttérben, ismerem a technikai részét. Mindkettőt a színészet, és a filmkészítés szemszögéből is látom. Ha egy folyosón játszódó jelenetet látok, szinte látom a lelki szemeimmel a húsz kezet, ami a kamerát tolja, a színészek trükkjeit, és a fényjátékot.

Habár júniusban lett 50 éves, Laurie úgy öregszik, mint a jó bor, és mindent megtesz, hogy formában maradjon, miközben próbál leszokni a dohányzásról is.

Ott van még az a bizonyos második regény is, ami megírásra vár, és amiért az előleg csekket már rég beváltotta. Megkockáztatom, és megkérdezem tőle, hogy megy az írás.

“Lassan, nagyon lassan” – mondja nevetve.

“Ciki, de bevallom, hogy sokkal gyorsabban be tudtam váltani azt a csekket, mint ahogy az írás halad.”

“Sajnos nincs elég időm. Az én szintemen rengeteg idő kell az írásra. Talán vannak, akik egy üres órájukban is tudnak alkotni, de én nem ilyen vagyok.

“Én úgy látom, hogy rengeteg idő kell ehhez a dologhoz. Az agyam olyan, mint egy olajszállító-hajó. Sok idő kell hozzá, hogy mozgásba jöjjön, és néha órákig nem is történik semmi az indulás előtt.

“Az elmúlt években nem volt időm. Remélem, hogy a kiadóim kiegyeznek azzal, hogy az első könyv sokkal nagyobb figyelmet kapott, mint amit akkor kapott volna, ha nincs a „House”, és, hogy pont ezért késik a második regény. De mindenképpen tervezem, hogy folytatom a könyvet, amint lehetőségem lesz rá.

És mi motiválja, hogy tartsa ezt a bámulatos és sokat követelő produktivitást?

“Valószínűleg az, hogy várnak valahol. Ha várnak valahol, és én azt mondom, hogy ott leszek, akkor ott is leszek.

“Nem bonyolultabb ennél. Nem vagyok egy nagy egzisztencialista. Próbálok az lenni, de nem vagyok. Csak átevickélek a dolgokon, mint ahogy a legtöbben teszik.

“Nincsenek nagy terveim, hogy hogyan éljem az életet. Haladok egyik hétről a másikra, egyik napról a másikra, vagy egy munkanapon egyik jelenetről a másikra.

“Ez ilyen egyszerű. Egyszerű lélek vagyok.”